A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

FLIRT HÉV?


Flirt vonatokra cserélhetik le a HÉV szerelvényeit

Uniós források felhasználásával, több száz milliárd forintból újulnak meg a MÁV szabványait is figyelembe véve az állami kezelésbe kerülő, városhatáron átlépő HÉV-pályák, amelyeket új szakaszok építésével össze is kötnek az állami vasúttársaság elővárosi vonalaival " értesült kormány közeli forrásokból a Magyar Idők.

A lap hétfői számában felidézte Tarlós István tavaly októberi kijelentését, miszerint az öreg, NDK-s szerelvények húsz évre felújíthatók 60 milliárd forintból. A fővárosnak azonban nincs ekkora forrása a HÉV házon belüli rekonstrukciójára, Brüsszel pedig nem ad pénzt régi közlekedési rendszerek szinten tartására " fogalmazott a napilap.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete 300 milliárd forintra becsülte a HÉV-vonalak és a járműpark " a csepelivel együtt " teljes megújításához szükséges összeget, azonban a lap szerint ennyi pénz uniós forrás híján nem teremthető elő.

Budapest fejlettsége révén a fővárosi tulajdonú BKV számos uniós pályázatból kimarad, ellenben a MÁV előtt több forrás is nyitva áll.

Mindeközben az utóbbi két évben a magyar magán- és állami tulajdonú vasúti járműgyártó cégek is aktívan készültek a HÉV fejlesztésére, a magyarországi piacra a Stadler kész HÉV-járművek szállítására is, e célra a Flirt könnyített változata a legalkalmasabb " idézte a lap Dunai Zoltán, a svájci vállalat szolnoki üzemének ügyvezető igazgatója korábbi nyilatkozatát.

MNO

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok