Lemaradás vasútfejlesztésben
Lemaradás vasútfejlesztésben
Bár az Európai Unió kohéziós alapjaiból már 2007 óta lehetősége nyílik az országnak arra, hogy vasúti beruházásokhoz használjon fel vissza nem térítendő forrásokat, azóta negyven kilométer hosszú vasúti pálya épült át ebből a forrásból: Mezőtúr és Gyomaendrőd között épült át egy 22 kilométeres, Ukk és Boba között pedig egy 18 kilométer hosszú szakasz. A Közlekedésfejlesztési operatív programban (Közop) 650 milliárd forint értékű vasúti fejlesztésre van lehetőség a 2007"2013 közötti uniós költségvetési időszakban, ezeknek a beruházásoknak a pénzügyi zárása 2015 vége. A Közop annak ellenére ennyire kihasználatlan eddig, hogy a második Gyurcsány-kormány óta hangoztatja a hivatalos politika: "mostantól a nagy vasútfejlesztések időszaka jön." Előkészítések persze történtek, ennek eredményeképp jelenleg egy vasúti közopos projekt van folyamatban, egy pedig a napokban kezdődik, legalábbis a fővállalkozók már átvették a munkaterületet. Előbbi a Budapest"Székesfehérvár vasútvonal, utóbbi pedig a Szajol"Püspökladány közötti vasúti pálya átépítése.
