A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Nyáron a Mávon

,

A hőség megérkezésével a mozdonyszemélyzet munkakörülményei is rosszabbodnak. A magas külső hőmérséklet miatt a mozdonyok, motorvonatok vezetőállásán elviselhetetlen és az egészségre nézve, hosszabb távon káros körülmények alakulnak ki, általános a 40 Celsius fok feletti hőmérséklet. A korszerű motorvonatok üzembe állításával javul a helyzet, de főleg a mellékvonali közlekedésben, és az állomási tolatószolgálatokban kritikus a munkakörnyezet. A MOSZ levélben kért tájékoztatást a Munkáltatótól. 

Mint ismert a Mozdonyvezetők Szakszervezete tavaly őszén felmérést készített a MÁV-START Zrt. egyes járműsorozatainak vezetőállásán tapasztalt körülményekkel kapcsolatban, amelynek eredményét a MÁV-START Zrt. tudomására hoztuk, majd konzultációt kezdeményeztünk a felmérés értékelésére, a megfelelő munkakörülmények biztosítása érdekében. A többszöri egyeztetést követően a Munkáltató  választ adott és intézkedési tervet készített azokra az érdekképviseleti javaslatokra amelyek érdemben javíthatják a munkakörülményeket a vezetőálláson. A MOSZ most levélben kért tájékoztatást a tervezett intézkedések teljesülésével, jelenlegi státuszával kapcsolatban.

A Munkáltató 4842/2022/START hivatkozási számú levelében tájékoztatta a Mozdonyvezetők Szakszervezetét arról, hogy a MOSZ kezdeményezésére milyen lépéseket kíván tenni. A Start a MOSZ megkeresésére  most a következő tájékoztatást adta az érdekképviseleti javaslatokkal kapcsolatban:

- Az utólagosan beépített klímaberendezések hatékonyságával kapcsolatos problémák ismeretében, a MÁV-START Zrt. megvizsgálta a klímaberendezések nagyobb teljesítményű egységekre történő cseréjének, ill. a kétvezetőállásos járművek esetében, a mindkét vezetőálláson egyszerre üzemeltethető klímaberendezések kialakításának lehetőségét. A gyártóval történt konzultáció alapján az átépítés költsége mozdonyonként eléri a 2 millió Ft-ot, ezért a mozdonyok nagy darabszámát tekintve vállalatunk erre a módosításra jelen gazdasági helyzetben nem tud forrást biztosítani.

- A Mozdonyfedélzeti Berendezés (MFB) vezetőállás hőmérsékletmérésére és jelzésére a MÁV-START Zrt. megvizsgálta a megvalósítás lehetőségét. A Prolan Zrt. ajánlata alapján munkáltató jelen gazdasági helyzet miatt szintén nem tud erre forrást biztosítani.

- A 470 és 480 sorozatú villamosmozdonyok zárhatósága érdekében a MÁV-START Zrt. felmérte, hogy az egyes területek esetében milyen mennyiségben lenne szükség új mozdonykulcsok legyártására. A felmérés alapján a kulcsok beszerzését megindítottuk, jelenleg is több 100 db kulcs beszerzési eljárása van folyamatban, de a teljes igény (645 db 470 és 740 db 480 sorozathoz) kielégítését csak több lépcsőben fogjuk tudni teljesíteni.

Munkáltató 8449/2022/START sz. levelében intézkedési tervben rendelte el valamennyi Járműbiztosítási Igazgatóságnak, hogy:

- Valamennyi klímaberendezéssel felszerelt jármű esetében fokozott figyelmet kell fordítani a klímaberendezések tisztítására, azok üzemképes állapotára. A tavaszi időszakban ütemezetten el kell végezni az előírt tisztítási tevékenységeket, szükség esetén javítást, hogy legkésőbb május közepétől a klímák megfelelő hatékonysággal tudjanak működni.Június 23.-ig a klímaberendezéssel felszerelt járművek 79,9%-a esetében lett az MFB-ben is rögzítve a klímatisztítás/klímakarbantartás, ezért a JBI Igazgatókat felszólítottuk a be nem rögzített események korrigálására, ill. az esetlegesen el nem végzett tevékenység mihamarabbi pótlására.

-Előző ponthoz kapcsolódóan tájékoztatjuk a telephelyeket, hogy a kiadás előtt álló, és a Hatóság által már jóváhagyott, új E.1. számú Utasítás 3.1. „A mozdonyok felkészítése a szolgálatra” fejezet karbantartási telephely elhagyásának feltételei között szerepel az alábbi kritérium: „az ablaktörlők, a páramentesítők és a vezetőfülke fűtés/hűtés, valamint a beépített klímaberendezések működőképessége”. Ugyan ez igaz a járművek fény- és hangjelző berendezéseinek működőképességére, így bármelyik esetben hiányosságot tapasztalnak a mozdonyvezetők, a járművel nem járhatnak ki a telephelyről.

-A járművek vezetőállásain elhelyezett étel és italhűtők működésellenőrzését és fertőtlenítését a GTU-001-AA-0629-c tisztítási utasításban foglaltak alapján a MÁV-START Zrt.-nek folyamatosan végeznie kell. Kérjük, hogy az étel és italhűtők, valamint a hűtőberendezések takarítására nagyobb hangsúlyt fektessenek és ennek elvégzését a kijelölt dolgozók folyamatosan ellenőrizzék.

- A hűtőberendezéssel el nem látott járműveken a hűtők kiépítését ütemezetten 2022 években el kell végezni, valamint az öreg, már nem higiénikus hűtőket újakra kell cserélni. Ezek teljesüléséhez gondoskodni kell a folyamatos igény rendszerben történő rögzítéséről és ellenőrzéséről.A könnyebb visszaellenőrizhetőség érdekében az ételhűtők fertőtlenítésének és tisztántartásának megtörténtéről MFB menüpontot fogunk felvenni, aminek lefejlesztését a MÁV-START Zrt. megindítja.

- A nyílászárók tömítetlenségét, valamint a tömítések cseréjét a nagyobb szintű karbantartások során el kell végezni, ill. folytatni kell a feljáró és géptérajtók ajtómerevítését, zárcseréket és a zárhatóság javítását.

- A járműveken elhelyezett, elöregedett állapotú mozdonyvezetői székeket megfelelő minőségű, új székekre kell cserélni, valamint a székeken tapasztalható hibákat folyamatosan javítani. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a mozdonyvezetői székek újakra történő cseréjére rendelkezésre állnak a szerződések, így ezeket azok terhére el kell végezni!

- A járművek vezetőállásainak zárhatóságának ellenőrzését, a zárak megfelelő, könnyű működtethetőségét, csukását, nyitását folyamatosan ellenőrizni kell!

A Mozdonyvezetők Szakszervezete álláspontja szerint a munkahelyekre vonatkozó általános munkavédelmi követelményeket a Munkáltató létesítményen kívül használt járművein is biztosítani kell, mert munkahelynek kell tekinteni minden olyan szabad vagy zárt teret (beleértve a járművet is), ahol munkavégzés céljából vagy azzal összefüggésben munkavállalók tartózkodnak (Mvt.87.§ 5.). A 3/2002. (II.8) SzCsM-EüM rendelet 2.sz. melléklete tartalmazza a munkahelyeken biztosítandó léghőmérsékleti, effektív és korrigált effektív hőmérsékleti jellemzőket. A MOSZ álláspontja szerint a MÁV-START Zrt. a korszerű járművek kivételével ezeket a feltételeket nagyrészt nem tudja biztosítani.

Kérjük a mozdonyszemélyzetet, hogy a vezetőálláson tapasztalt körülményekről tegyenek jelentést a Munkáltató felé, különösen 

  • a klímaberendezés hiányát, nem megfelelő működését, az időszakos fertőtlenítés elmaradását
  •  a hűtőszekrények hiányát, működésével, tisztaságával kapcsolatos problémákat
  • a járművezetői székek kifogásolható állapotát, az alapvető működtetési funkciók hibáit (forgalombiztonsági aggály)
  • a szélvédők, vezetőállások általános tisztaságával kapcsolatos problémákat ( homlokablakok - forgalombiztonsági aggály)
  • minden olyan egyéb körülményt, amely a mozdonyvezetői munkát, a balesetmentes közlekedés biztosítását, a megfelelő munkakörnyezetet veszélyezteti, veszélyeztetheti

 

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok