A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Köszöntjük a Vasutasokat

,

A Mozdonyvezetők Szakszervezete köszönti a magyar vasutasokat és gratulálunk a kitüntetésben részesülőknek! Elismerésünket fejezzük ki kolléganőinknek és kollégáinknak azért a helytállásért, áldozatos munkáért amellyel mozgásban tartják az országot és biztosítják a mobilitást.

1951-ben ünnepelték először Magyarországon a Vasutasnapot. A termelésben élenjáró vasutas dolgozókat kormánykitüntetésben részesítették, a vasúti munkaversenyben legjobb eredményt elérő Északi Fűtőházat pedig Hámán Kató Fűtőházzá keresztelték – írta a korabeli sajtó.

Azóta eltelt majdnem három emberöltő, egy gyorsvonat sebességével változott meg körülöttünk a világ. A vasúti hivatás gyakorlása, a kötöttpályás közlekedés szolgálata azonban akkor és most is sok lemondással, felelősséggel, alkalmazkodóképességgel járó, fegyelmezett munkavégzést követel.

Napjainkban a technikai fejlődés és a digitalizáció sem tudja ellensúlyozni azt a létszámhiányt, megnövekedett pszichés és fizikai terhelést, amely a végrehajtó szolgálatban, a kulcsmunkakörökben tapasztalható. A magyar vasutasokban minden nehézség ellenére még él a hivatástudat, az, hogy a vonatnak mennie kell! Ezért minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete céljai az elmúlt évtizedekben mit sem változtak: hatékony érdekvédelem, hivatásunk értékének megfelelő bérezés és foglalkoztatásunk feltételeinek javítása. Azt valljuk, hogy a biztonságos vasúti közlekedés fenntartásához, az utas és megrendelői igények teljesítéséhez képzett, anyagilag és erkölcsileg megbecsült, motivált dolgozókra és megfelelő munkakörülmények biztosítása van szükség.  Még nem késő tenni ezért!

2023  2. szám

Mozdonyvezetők Lapja

2023 2. szám

  • Hatvan éves mozdonyoknak múzeumban van a helye
  • Mozdonyvezetők Országos Találkozója
  • Mozdonyvezetők a Mozdonyvezetőkért
  • Területi hírek
  • MOSZ Ignéczi József Horgászverseny
  • Jelenések könyve
  • ETCS

Megtekintés Korábbi számok