A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Boldog Születésnapot MOSZ !

,

"Mi magyar mozdonyvezetők élve a szabad szakszervezeti szerveződés alapjogával, a mai napon közös akarattal megalakítottuk saját szakmai szakszervezetünket a Mozdonyvezetők Szakszervezetét. Szakmai egységben, önálló szakszervezetként, a hatályos törvények keretei között kívánjuk céljainkat megvalósítani."  33 éve 1990.augusztus 23-án alakult meg a MOSZ. Független, hiteles. Akkor is, most is.

1990. augusztus 23-án Budapesten a Benczúr utcában 74 bátor, céltudatos és tettrekész mozdonyvezető, akik tele voltak hittel, elhatározták, hogy saját kezükbe veszik sorsuk alakítását, érdekeik képviseletét és megalakították a Mozdonyvezetők Szakszervezetét.

A MOSZ több mint három évtizedes történelme bizonysága annak, hogy akik 33 évvel ezelőtt a cselekvést választották és elindultak egy ismeretlen úton, jó döntést hoztak. Eltökéltek voltak, hittek abban, hogy a magyar mozdonyvezetők közössége csak együtt képes nagy dolgokra, jogaink és érdekeink kiharcolására, képviseletére. Az alapítók akkor olyan szakmai egységbe, egyedülálló érdekszövetségbe forrasztották a mozdonyvezetők közösségét, amelynek szilárdsága, stabilitása, alapértékrendje kiállta az idők próbáját. A célok változatlanok: a vontatási utazók hatékony érdekvédelme, hivatásunk értékének megfelelő bérezés és a foglalkoztatás feltételeinek javítása. Szakszervezetünk működési normáit az önálló, független és demokratikus működés, valamint a más munkavállalók iránti szolidaritás szabja meg.

A MOSZ megalakulása óta voltak sikereink, de komoly megpróbáltatásaink is. Büszkék vagyunk az elért eredményekre, a nehézségekből, zökkenőkből pedig le kell vonnunk a tanulságokat. Sokszor kemény küzdelmek, érdekviták árán sikerült megvédenünk közös értékeinket, de folyamatosan készen kell állnunk, nem szabad fáradnunk és nem lehetünk megelégedettek sem. A jelenlegi jogi helyzet ugyanis nem segíti a szakszervezetek működését és jelentősen megnehezíti, már-már ellehetetleníti a nyomásgyakorlás törvényes alkalmazását. Ehhez kell most alkalmazkodnunk, erőt gyűjtenünk és építkeznünk.

2023  2. szám

Mozdonyvezetők Lapja

2023 2. szám

  • Hatvan éves mozdonyoknak múzeumban van a helye
  • Mozdonyvezetők Országos Találkozója
  • Mozdonyvezetők a Mozdonyvezetőkért
  • Területi hírek
  • MOSZ Ignéczi József Horgászverseny
  • Jelenések könyve
  • ETCS

Megtekintés Korábbi számok