A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Fájó szívvel búcsúzunk, elhunyt Velkei Béla a MOSZ egykori területi vezetője

,

Mély fájdalommal tudatjuk a Mozdonyvezetők Szakszervezete közösségével, hogy Velkei Béla mozdonyvezető kollégánk életének 65. évében tragikus hirtelenséggel, súlyos betegségét méltósággal viselve május 11-én elhunyt. Nyugodj Békében!

Béla 1977. júliusában kezdte szolgálatát a MÁV-nál mint mozdonyvezető gyakornok, villamos mozdonyvezetőként 1979-ben vizsgázott. 1990-től volt tagja a Mozdonyvezetők Szakszervezetének, 1992-től a szolnoki tagcsoport vezető ügyvivője, 1998-tól több mint tíz éven keresztül a Budapest Kelet terület vezetőjeként dolgozott tagjaink érdekeiért.

Velkei Béla munkájára mindig lehetett számítani tisztségviselőként, markánsan, határozottan fogalmazta meg álláspontját, amelyet a viták során következetesen képviselt is. Kiváló sajtókapcsolatai révén hiteles képet adott a mozdonyvezetőket érintő problémákról, hivatásunk nehézségeiről és kihívásairól. A munkáltatóval való konfliktusok idején jó szervezőmunkával vitte sikerre a mozdonyvezetők munkaharcát, területi vezetőként fogta össze a tagcsoportok tevékenységét.

Búcsúztatása május 23-án 14:30-tól lesz a Szolnoki Városi temetőben. A család kérése az, hogy aki utolsó útjára elkíséri Bélát, valamilyen fehér színű öltözetet is viseljen, mert ez volt utolsó kívánsága.

Kedves Béla! Fájdalommal búcsúzunk tőled, nyugodj békében! A Mozdonyvezető Szakszervezet köszöni a közösség érdekében végzett munkádat.

2024. 2.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024. 2.szám

  • Végre kimondta a bíróság
  • Nem mi mondjuk, hanem a Kúria
  • Megalakult a MÁV-START Zrt. Központi Munkavédelmi Bizottság és Központi Üzemi Tanács
  • Beszámoló Alapítványi 2023. évitevékenységérol
  • Területi hírek
  • MOSZ Horgászverseny

Megtekintés Korábbi számok